Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Van jó társadalom?

2009.08.31

Egy fiatal mindenáron meg akart győzni arról, hogy vásároljak nagyon sok pénzért olyan terméket, amelyet eredetileg nem akartam megvásárolni. A beszélgetés közepén felemlegettem egy, a rendszerváltáskor történt esetet, de ő erre csak azt tudta mondani, hogy akkor még nagyon kicsi volt, nem tudja, hogy mi történt.

Ez gondolkoztatott el! Ami számomra egyértelmű, az ezeknek a fiataloknak különlegesség, történelem. Azután eszembe jutott, hogy volt idő, amikor én is hasonlóképpen gondolkoztam. Most már az a bajom, hogy szeretném tudni, tényleg hogyan tudtak élni az őseim a saját korukban? Néhány emlékemből próbálom összehozni ezt a gondolat-kisérletet.

 Az 1900-as évek elején, a boldog békeidőkben, az osztrák-magyar monarchia területén a hadsereg laktanyái a stratégiai pontokon voltak. Így történhetett meg, hogy egy grazi épületlakatos, császárvadászként szolgált a felvidéken. A fess katona talált is magának egy csinos leányt, akivel összeházasodtak. Budapestre költöztek és családot alapítottak.  Ez abban az időben történt, amikor három millió magyar tántorgott ki az országból a mérhetetlen szegénység miatt. Az első világháborúban az akkor még ritka gépkocsivezetőként szolgált és túlélte azt. Négy gyermeke született, az utolsó a háború után. A Dráva utcai lakásból kiköltöztek Rákoscsabára, mert a jövedelmüket ki kellett pótolni a kis föld megműveléséből származó terményekkel. A Tanácsköztársaság leverése után a már magyar állampolgárrá lett katona feketelistára került, mert a Szociáldemokrata Párt tagja volt. Ez azt jelentette, hogy nem helyezkedhetett el a szakmájában. A többnyire alkalmi munkákból élő családfőnek a gyerekek is segítettek, mert akkor még a gyermekmunka nem volt törvénytelen! A végeredmény az lett, hogy mind a négy gyereke kapott egy-egy telket, amikor kirepültek a családból. A nagymamám emlegette a "Boldog Békeidőket", amikor megismerte nagyapámat és tele volt lelkesedéssel és optimizmussal. A két világháború közötti időt borzalmasnak érezte.

 Egy hét gyerekes család legkisebb fiúgyermeke tíz éves korában először a Tanácsköztársaság ideje alatt jutott el a Margit szigetre, mert nem volt a belépőjegyre pénzük. A hét gyerek azonban a lehetőségekhez képest tanult. Akkor is tanultak, amikor a világgazdasági válság alatt az apjuk elhagyta őket, és a nagyobb gyerekek dolgoztak és segítettek a kényszerűségből vállalkozóvá vált édesanyjukat. Mindegyik gyerek szakmát kapott és a legkisebb fiú eljutott a felső-kereskedelmi iskolába is, majd a tartalékos tiszt-képző kiképzésre. Munkát is talált, de a jövedelmét a bankkölcsön törlesztésére kellett fordítani. Hajnalban anyagbeszerzést végzett édesanyja üzletéhez, majd elment dolgozni gyalog, vagy kerékpárral, mert meg tudta így spórolni a villamos költségét. Esténként alkalmi munkát pl. vagonkirakást végzett, hogy sportolhasson. Bár a fociban nem lett profi sportoló, de a barátaival a Soroksári Dunaágban a nyári hétvégeken kajakoztak. Itt találkozott az egyik munkatársnőjével, aki szintén a Dunán evezett. Hamarosan összeházasodtak, de a háború közbeszólt. A tartalékos hadnagy egy munkaszolgálatos század élén a Volga menti hadszintérre került lövészárkot ásni. Az áttörés után a munkaszolgálatosok alig jutottak ellátmányhoz, mégis sokszor az orosz partizánok segítségével jutottak tovább egészen Kievig, ahonnan  hazaszállították őket és leszereltek. A békés napok nem sokáig tartottak, mert a nyilas hatalomátvétel után a mozgósítás újra a seregbe hívta. Ez már sok volt neki. Az anyósánál bújt el, de egy szomszéd feljelentette. A katonaszökevény a statáriális bíróság elé került, ahol halálra ítélték. A munkaszolgálatos századának néhány "megbízhatatlan" tagja segítségével az illegalitásban működő ellenállók a kivégzés napján megszöktették. A szovjet hadsereg elsöpörte a nyilas uralmat. Az egyik egység parancsnoksága Újpesten pont az ő lakásába költözött be, amit a felesége nagy szorgalommal és modernül rendezett be. A front elvonultával felmérték a károkat. Ezek a katonák nem vittek el egy gombostűt sem, de hagytak a 10 lakásos ház lakóinak némi élelmet a fertelmes mocsok mellett. A felszabadult Magyarországon megindult a munka és a forint bevezetése reményt adott a normális élethez. A már gyermekes családban az édesanyám otthon maradt engem nevelni. Mindent megtett, hogy napról-napra jobban éljünk. Kirándulások, nyaralások, csónaktúrák adták a változatosságot. 1956 után, amikor szinte folyamatosan javultak az életkörülmények, TV, mosógép és hűtőszekrény, külföldi utazások, autóvásárlás, telekvásárlás jelentette a  gyarapodást. A fogunkhoz kellett verni a garast, de a végeredmény megérte! A nyolcvanas évek válságát már riadt öregekként élték meg és nehezen igazodtak el a folyamatos változások okozta helyzetek között. A rendszerváltozást nehezen fogadták el, mert szerintük elég volt egy politikai csoportot eltartani ennek az országnak, semmi szükség nincs sok különböző nézetű, de üres-zsebű politikus eltartására.

Igazuk volt!

 A magam részéről csak azt tudom mondani, hogy a most átkosnak nevezett szocialista társadalmi berendezkedés a gyerekeket minden jóval ellátta az ingyenes oktatástól kezdve a kedvezményes nyaralásokon át a mindenki számára elérhető sportolási lehetőségig. A kötelező katonai szolgálat is csak akkori gondolkodásom szerint volt rossz, de most már látom, hogy az elfecsérelt idő helyett nagyon sok tapasztalatot lehetett szerezni az akkori seregben. Bárki bármit is mond, a hatvanas évek nyugati diáklázadásai és a Beatles együttessel induló kulturális forradalom minket is érintett. Ennek nyomai a ma nagy generációnak nevezett együttesekben még mindig megtalálhatók.

A friss gondolatok és a főiskolákon, egyetemeken az erre fogékony tanárok megértése és segítsége tíz évvel 56 után kinyitott egy új világot, amelyben már az emberek megtanulhattak kételkedni az önjelölt próféták igazában. Ezzel együtt az általános jólét lassan, de folyamatosan növekedett. Gyakorlatilag felszámolták az írástudatlanságot, általánossá tettek olyan juttatásokat, amelyek példamutatóak voltak keleten és nyugaton egyaránt. A manapság nagy vihart kavaró tandíj-botrány is nevetséges, mert nekünk még kellett tandíjat fizetni, ugyanakkor pályázhattunk állami vagy társadalmi ösztöndíjra. Az én társadalmi ösztöndíjam a három-negyede volt a kezdő gyakornoki fizetésemnek. De ebben az időben egy használtan vett Skoda Octavia segítségével és a 3 Ft-os benzinnel akár délután le  tudtunk ugrani a Velencei tóhoz fürödni a haverokkal. Csodás évek voltak. Az új gazdasági mechanizmus is újdonság volt nemzetközi szinten, de eredményeit az első olajválság gyorsan eltüntette és mi is megismerhettük a gazdasági nyitás által begyűrűző válság áremelési hatását. Ma már sokan sokféleképp magyarázzák a társadalmi szinten lezajlott eseményeket, de ebben az időben kezdődött meg a szociálisan érzékeny társadalom lebontása és a hatvanas évek gondolkodó diákjai különböző ideológiák hatására átgondolták a lehetőségeket. Kialakultak a mai pártokat megelőző szabad gondolkodó csoportok. A létező szocializmusban kényszerűen egységes társadalom szétesett, és a nehézkesen működő központi irányítás már nem tudott választ találni az egyre nehezebb gazdasági kihívásokra.

A személyes gyarapodás kezdetben még bizakodóvá tette az embert, ezért belevágtunk építkezésbe. Erre azért volt szükség, mert a dolgozók számára kialakított munkáslakás akciók nem vonatkoztak a mérnökökre. Tíz év alatt, három szakaszban el is készült a házunk. Mondanom sem kell talán, hogy megint a kemény spórolás volt az osztályrészünk. Végül kezdtünk egyenesbe jönni, de ekkor bekövetkezett a rendszerváltás.

A rendszerváltással együtt bekövetkezett az, amire senki sem számított! Megszűnt a létbiztonság, összeomlott a gazdaság, nagyon kellett keresni azt a munkahelyet, amelyre várhatóan hosszú távon számítani lehetett. Így sem mindig sikerült a választás!

A gyerekeimről még sokat nem lehet mondani, mert bár a Kádári diktatúrából ők csak jót láttak, a kapitalizmusból még csak azt ismerik, hogy csak a csalók boldogulnak és nem tudnak annyit összeszedni, hogy saját életüket elkezdjék.

Ahogy leírtam és végiggondoltam az elmúlt száz évet, meglepődtem egy kicsit. Minden szereplő az aktív időszakának elején volt a legboldogabb, amikor nehezen, de tele ambicióval készültek az életre. Ez akkor sem ellentmondás, ha az egyik már elfáradt és nehezen viseli a változásokat, míg a másiknak ezek a változások csak inspirációt adnak a további küzdelemhez. Sajnos bekövetkezett az a helyzet, hogy sok fiatal nem bírja feldolgozni a jelenleg érzékelhető bizonytalanságot és nem tud megmaradni a felszínen. Számukra egy biztonságot nyújtó, stabil társadalom iránti vágy könnyen elviheti őket egy diktatúra felé, amely ma már nem lehet semmiképpen kommunista (közösségi) és éppen ezért sokkal durvább is lehet!